Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

2 és 6 órán múlhat az élet, vagy a nyomorúság

 A világon, így Magyarországon is a szívinfarktus és a stroke vezető haláloknak számítanak. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája a korai segítségkérés fontosságára hívja fel a figyelmet.

Így keletkeznek a vénákban vérrögök

Egy egészséges embernél a véralvadás-és gátlás egyensúlyban van, így megakadályozható mind az elvérzés, mind pedig a vérrögösödés. Maga a véralvadás igen fontos szerepet tölt be, hiszen sérülés esetén ezáltal elkerülhető a nagyobb vérvesztés.

A véralvadás célja tulajdonképpen egy oldhatatlan fibrinháló képzése, melyhez különböző véralvadási faktorok is szükségesek. Ezek egyfajta véralvadási kaszkádon mennek keresztül, melynek során a folyamatban részt vevő anyagok vízesésszerűen aktiválják az utánuk következőket. Ennek végén a protrombinból trombin nevű enzim képződik, ami az oldható fibrinogént oldhatatlan fibrinné alakítja. A fibrin utána lerakódik az ér belsejében, majd megszilárdulva egyfajta dugót képez a sérülés helyén. Ezt nevezzük vérrögnek. A természetes gyógyulás során ez bontható (részben), ami a plazminogénből keletkező plazmin fehérje végez.

Amennyiben a folyamat zavar szenved a benne részt vevő anyagok hibás/túlzott működése miatt, úgy a vérrögképződés fokozottá válik. Ennek hatására könnyen felléphet mélyvénás trombózis, és ha a keletkezett vérrög leszakad, úgy akár életveszélyes tüdőembólia is kialakulhat.

Ebben különbözik az artériás trombózis

Fontos tudni, hogy vérrögök mind a vénás, mind az artériás oldalon keletkezhetnek.  Az előbbi esetben a keringés lelassulása és a vénafal sérülése mellett az alvadási folyamatban résztvevő anyagok hibás/túlzott működése a felelős, míg az artériákban keletkezett vérrögöket elsősorban a vérlemezkék összecsapódása váltja ki. Ezt leggyakrabban érelmeszesedéses, kemény plakk okozza, és ez szűkíti az ér keresztmetszetét. Ezáltal megnő a vér keringésének sebessége, apróbb sérülések keletkezhetnek az ér belső falán, ami előidézheti az összecsapzódást. Érdekesség, hogy a rögök 10 másodperc alatt kialakulnak, és a nem megfelelő véráramlás miatt rossz esetben halálos kimenetelű szívinfarktust, illetve stroke-ot okozhatnak.

 

A mihamarabbi segítség életet menthet

Bár az emberek többsége tisztában van a szívinfarktus és a stroke tüneteivel, ennek ellenére megesik, hogy sok idő telik el a segítségkérésig.

Nincs olyan, hogy” majd elmúlik” - hangsúlyozza prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája. Amennyiben valaki tapasztalja magán a tüneteket, fontos, hogy azonnal hívjon segítséget, hiszen szívinfarktuskor 6, míg stroke esetén csupán 2 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy ne legyenek súlyos, akár végzetes következmények. Ezeket az időhatárokat hívják „terápiás ablak”-nak. Ez azt jelenti, hogy a tünetek jelentkezésétől kezdve ennyi idő áll jelenleg rendelkezésére az orvostudománynak arra, hogy –sikeres kezelés esetén – mintegy „visszaállítsa az órát” a panaszok előtti időpontra és hogy ne következzenek be visszafordíthatatlan károk a szívben, illetve az agyban. Itt kell felhívnunk nyomatékosan a betegek figyelmét saját felelősségükre, mert ebben a 2-, illetve 6 órában benne van a mentő kiérkezése, a szállítás, a Duna-hidak, a lámpák, a dugók, elkerülő útvonalak, valamint a kórház sürgősségi osztályán a felvétel, a CT, az EKG, vérvétel stb. időtartama is összesítve! Ha a beteg „kiesik” az időablakon, akkor már csak konzervatív kezelésre van lehetőség, ami „nem csinálja vissza” a szöveti károsodásokat- figyelmeztet a professzor.

Fontos a megelőzés

Akár vénás, akár artériás trombózisról van szó, a megelőzés kiemelt jelentőséggel bír. Ehhez személyre szabott állapotfelmérés, szűrés, illetve rizikóbecslés szükséges. Fontos azonban tudni, hogy a közhiedelemmel ellentétben az aspirin csupán az artériás oldalt védi a vérrögképződés ellen – bár sokan rezisztensek rá. Viszont jó hír, hogy ma már több olyan hatékony készítmény is van forgalomban, melyek a mélyvénás trombózist, illetve a szívinfarktust és a stroke-ot hivatottak megelőzni.

0 Tovább

Ezért veszélyes a magasvérnyomás

A magasvérnyomást megelőző prehipertónia is veszélyes

A magasvérnyomás betegséget megelőző prehipertóniával csak kevesen foglalkoznak, pedig annak ellenére, hogy semmilyen tünetet nem okoz, komoly károkhoz vezethet a szervezetben. Hogy miért érdemes nagyobb figyelmet fordítani rá, azt dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistájától tudtuk meg.

A magasvérnyomás szinte az egész szervezetet érintő betegség, ami a kor előrehaladtával egyre gyakrabban fordul elő. Hátterében legtöbbször a mozgáshiány, a helytelen táplálkozás (mértéktelen sóhasználat), egészségtelen szokások (cigaretta), illetve egyéb betegségek állnak. Leggyakoribb figyelmeztető tünetei közé a szédülés, szapora szívverés, tarkótáji fejfájás sorolható, ám sajnos az esetek egy részében semmilyen panaszt nem okoz, így sokszor csak véletlenül derül ki egy orvosi vérnyomásmérés alkalmával, hogy a vérnyomása meghaladja a 140/90-es értéket. A hipertónia fokozott kockázatot jelent a szív-és érrendszeri problémák kialakulásánál, így kezeletlenül könnyen vezethet stroke-hoz, illetve szívinfarktushoz. A tartósan magas érték ugyanis keményebb munkára készteti a szívet, ráadásul az erek belső, endotel falán apró sérüléseket hoz létre, emiatt pedig kis vérrögök képződnek, ami egy idő után érszűkülethez vezethet - mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája.

A prehipertóniát sem szabad fél vállról venni

Sokan úgy gondolják, a bűvös határ a hipertóniánál a 140/90, pedig kaliforniai kutatások szerint az úgynevezett prehipertónia is veszélyes, ami bár még nem megavérnyomás betegség, ennek ellenére nem árt odafigyelni rá, mivel összefügghet az erekben lévő kálciumlerakódásokkal, ráadásul könnyen hipertóniává nőheti ki magát.

„A normál tartományban levő, tehát 140/90 Hgmm-es vérnyomású emberek között, megkülönböztetjük a "magas-normális" alcsoportot, amelybe a 130/80-139/89 Hgmm-es értéket mutató emberek tartoznak. Ebben a csoportban magasabb a kockázata annak, hogy a későbbiekben hipertónia alakul ki, mint ezen érték alatti vérnyomású emberekben. Ez a csoport tekinthető részben, nem 100%-ban prehipertóniásnak. Különösen így van ez, ha ezek az emberek elhízottak, dohányoznak, magasabb a vércukor értékük,  szérum koleszterin értékük, vagy a családjukban szív-ér rendszeri betegség fordult elő”- mondja dr. Kapocsi Judit.

Így előzheti meg, hogy komolyabbra forduljon az állapota

A prehipertónia leghatásosabb kezelési módszere az életmódorvoslás. Gyógyszeres terápiára ekkor még nincs szükség, ám érdemes szakorvoshoz fordulni, aki hasznos tanácsokkal szolgálhat az ügyben, hogy milyen változtatásokat lenne érdemes betartani. A személyre szabott életmódorvoslás keretein belül a beteg számára szükséges mozgásprogram, táplálkozás, stresszmenedzsment kerül meghatározásra. A megfelelő életmód orvosi tanácsok betartásával szerencsére mérsékelhető a vérnyomás, így elkerülhető, hogy rosszabbodjon az illető állapota.

0 Tovább

Már egy kis súlyfelesleg is vérnyomás emelkedéshez vezethet

A megfelelő testsúly elérése sokak vágyálma, ám a kacsú vonalak nem csupán megnyerő külső miatt fontosak, hanem az egészség megőrzése érdekében is. Tanulmányok ugyanis kimutatták, hogy már kisebb súlyfelesleg is megnöveli a magasvérnyomás kialakulásának kockázatát. Dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája pár hasznos tanáccsal szolgált, mi mindenre érdemes ügyelni.

Amerikai tanulmányok szerint nem csak a nagyobb súlyfelesleg vezethet hipertóniához, ugyanis megállapították, hogy az is vérnyomásemelő hatással bír, ha testtömegének csupán 5 százalékát szedi fel. A vizsgálatban 16 önkéntest kértek arra, hogy napi extra 400-1000 kcal-t fogyasszanak 8 héten keresztül. Megfigyelték, hogy bár emelkedtek az értékeik, ám az egészséges tartományon belül maradtak. Azt viszont hozzátették, hogy azok, akiknél a hasuk tájékára rakódott le a zsírréteg, azoknál veszélyesebb méreteket öltött a probléma.

Bár az ebben a tanulmányban nem volt világos, miért is okoz hipertóniát a súlyfelesleg, így egy következő vizsgálatban próbáltak közelebb kerülni a válaszhoz.

Ennek érdekében a 16 résztvevőt olyan ételekkel és italokkal kínálták, melyekkel testsúlyuk 5%-át szedték magukra. (Az önkéntesek a vizsgálat elején nem voltak elhízottak). A tanulmány végén megfigyelték, hogy azoknál, akik híztak, átlagosan 4 Hgmm-rel nőtt a szisztolés értékük, továbbá nagyobb emelkedésről számoltak be azoknál, akiknél hasi zsírpárna alakult ki. Továbbá hozzátették, hogy minél több a feldolgozott élelmiszerekkel sóbevitel, annál nagyobb a vérnyomás emelkedése, illetve azt is érdemes figyelembe venni, hogy az életkor előrehaladtával a kalóriaégetés lelassul, és ezt számításba kell venni az étkezések kapcsán.

Edzéssel lényegesen csökkenthetők az értékek

A súlyfeleslegtől a megfelelő táplálkozáson kívül kardió edzéssel érdemes megszabadulni, főleg azért, mert a megfelelő mennyiségű és minőségű sport 5-10 Hgmm-rel csökkenteni tudja a vérnyomást. Arra  azonban ügyeljen, hogy tartsa be a fokozatosság elvét, ne hajtsa túl magát, illetve kerülje a súlyzós edzéseket- tanácsolja dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája. Természetesen a megfelelő életmód kialakítása nem könnyű feladat, ezért ha kell, szakember segítségét is igénybe lehet venni, aki táplálkozási és mozgásbeli tanácsokkal is szolgálhat a hipertónia kezelése céljából.

Vérnyomáscsökkentő tanácsok:

  • rendszeres kardió mozgás
  • sószegény táplálkozás
  • DASH diéta
  • stressz csökkentés (jóga, meditááció, autogén tréning)
  • elegendő mennyiségű, jó minőségű alvás
0 Tovább

Nem csak a mélyen fekvő vénákban támadhat a trombózis

Fájdalom, bőrpír, a bőr meleg tapintása- mindhárom tünet trombózis jelezhet, ám nem mindegy, hogy felületes, vagy mélyvénás fajtájával van dolgunk. Bár az előbbi önmagában veszélytelen állapot, ám kutatások szerint nem ritka, amikor mélyvénás trombózisba fordul át. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája a kettő közti különbséget és kezelési módjukat ismerteti.

Nem mindegy, hogy alakulnak ki vérrögök

A trombózis röviden túlzott véralvadást jelent, amikor a keletkező vérrögök elzárják az ereket, megakadályozva ezzel a véráramlás útját. A folyamat során a véralvadási faktorok és enzimek közreműködésével oldhatatlan fibrinháló, alvadék képződik. Ezek a vérrögök a test bármely ereiben megjelenhet, így az artériákban, vénákban, felületes, illetve a mélyen fekvő erekben.  Artériás trombózis például a vérrögök okozta szívinfarktus vagy stroke, míg a vénáshoz a felületi és a mélyvénás trombózis tartozik.

Bár a mélyvénás és a felületes trombózis – tromboflebitis- igen hasonló egymáshoz, azonban fontos különbség, hogy míg az előbbi önmagában ártalmatlan jelenség, addig, ha a probléma a mélyen fekvő ereket érinti, az akár halálos is lehet. Éppen ezért kiemelt fontossággal bír a kettő elkülönítése és megkülönböztetése.

A felületes trombózist általában keringési zavar, visszeresség, gyulladások, bőrproblémák okozzák. Bár ez is érelzáródással jár, ám annyiból veszélytelenebb, mint a mélyvénás formája, hogy ekkor a környező erek gyorsan átveszik az elzáródott szerepét, így nem okoz jelentős károkat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem szükséges orvosi segítség, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a felületi és a mélyvénák közti úgynevezett perforans ágak is elzáródnak-így tehát egy „egyszerűbb” tromboflebitis könnyen mélyvénás trombózissá fajulhat- figyelmeztet prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája.

Ne diagnosztizálja magát

Tüneteiben a két trombózis igen hasonló – fájdalom, elszíneződés, ödéma-, éppen ezért a diagnózisa orvosi feladat. A paciens elmondása, fizikai tünetei alapján ultrahangos vizsgálat szükséges, mely során pontosabb képet lehet kapni a beteg ereinek állapotáról, így kizárható az életveszélyes mélyvénás trombózis.

A felületes trombózis kezelése annyiban tér el, hogy ebben az esetben nincs szükség teljes véralvadás gátlásra, valamint nagy szerepet kap a helyi (lokális) gyulladásgátlás, és a keringés helyreállítása (mozgással, kompressziós kezeléssel). Ennek ellenére vannak olyan esetek, amikor szükség lehet komolyabb alvadásgátlásra- például trombofília esetén-, így a felületes trombózis kezelése mindig egyéni elbírálást igényel!

Kilátások: a tromboflebitis általában 1-2 hét alatt gyógyul, ám megfelelő terápia nélkül nem ritkák az ebből adódó szövődmények (pl. nagyobb felületes vénák elzáródása, majd mélyvénák felé történő progresszió, haladás), így mindenképp orvosi segítséget igényel!

0 Tovább

Túlságosan álmos napközben? Lehet, hogy magas a vérnyomása

Bár az álmosság és a fáradtság nem a magasvérnyomás betegség tipikus tünete, ám a háttérben megbújó alvási apnoe-nak már annál inkább. Dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistájától megtudhatja, hogy miként függ össze az alvás közbeni légzéskimaradás a hipertóniával, és hogy miként lehet segíteni a problémán.

Alvási apnoe az állandó fáradtság hátterében

Mindenkivel megesik olykor, hogy 7-8 óra alvás után is fáradtan ébred, és ez az egész napját végigkíséri. Ennek hátterében legtöbbször pszichés okok állnak, ám ha tartósan fennmarad ez az állapot, akkor könnyen lehet, hogy problémát az úgynevezett alvási apnoe okozza. Ez egyfajta alvászavar, mely során a betegnél légzéskimaradások lépnek fel, mivel a garatizmok ellazulnak, valamint a nyelv hátracsúszik. Maga az illető sokszor nem is riad fel légzésének akadozottságára, hanem a mellette fekvő lesz figyelmes a probléma következtében fellépő horkolásra, hirtelen horkantásra. Ez az éjszaka folyamán többször is megismétlődhet, így a beteg alvása nem lesz kielégítő, ami nappal jelentkező erős fáradtságot eredményez. - magyarázza dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája.

Az alvási apnoe jellemző tünetei

  • horkolás
  • reggeli száraz száj
  • éjszaka jelentkező légszomj
  • nappali fáradtság
  • koncentrációzavar

Magas vérnyomáshoz is vezethet

A nem kielégítő alvás az egész szervezet működésére hatással van, így számtalan problémához vezethet az alvási apnoe. Ezek közül az egyik leggyakoribb a magasvérnyomás, mivel normál esetben alvás közben a vérnyomás 10-20 százalékot is csökkenthet, viszont ha légzéskimaradás lép fel, akkor a szimpatikus rendszer aktivitása fokozódik, és nagyobb mennyiségű adrenalin kerül a véráramba, ami megemeli a vérnyomást. Sőt, tanulmányok szerint ez a „túlfeszültség” az ébrenléti állapotban is megmarad, így a vérnyomás nem képes normalizálódni.

A tartós fáradtág figyelmeztető jel lehet

Bár a fáradtságot sokan nem kapcsolják össze betegséggel, ám ha tartósan megkeseríti a napokat, akkor érdemes utánajárni a probléma gyökerének! Amit leghamarabb megtehet az az, hogy megméri otthon a vérnyomását, és amennyiben az magas értéket mutat, akkor meglehet, hogy alvási apnoe játszik szerepet abban, hogy képtelen magát kipihenni. A diagnózis ma már jól felszerelt alvás-laborokban könnyen felállítható. Amennyiben beigazolódik a betegség, úgy mind az alvászavart, mind a hipertóniát kezelni szükséges (gyógyszerrel és életmódváltással), hiszen megfelelő terápia nélkül lényegesen megnő a szívinfarktus, illetve a stroke kockázata.

0 Tovább

trombozis

blogavatar

Trombózisközpont blogja. Minden, ami a véralvadással összefügg: mélyvénás trombózis, érszűkület, visszér, szívinfarktus, stroke, vetélés, vérzékenység, magasvéenymás (hipertonia) www.Tromboziskozpont.hu

Utolsó kommentek