trombozis

Az aszpirin régóta kedvelt terápia az artériás trombózis megelőzése céljából. Bár sok esetben valóban hatásosnak bizonyul, ám nem ritka, amikor az illető nem reagál a kezelésre. Az aszpirin rezisztenciáról prof. Blaskó Györgyöt, a Trombózisközpont véralvadási specialistáját kérdeztük.

Így hat az aszpirin

Bár az aszpirint szélesebb körben elsősorban láz-és fájdalomcsillapítóként ismerik, ám kutatások szerint sokaknál hatékony megelőzést nyújt a vérrögök okozta szívinfarktus és stroke ellen is. Az artériás trombózis hátterében a legfontosabb tényezők egyike a vérlemezkék összecsapódása, melyért az erekben lévő plakk felhasadása (un. ruptúrája) a felelős. A plakk miatt az ér keresztmetszete szűkül, melynek eredményeként megnő benne a vér keringési sebessége, tehát megnő a vérnyomás. Ennek hatására az érbelső, endothel részén sérülések keletkeznek, mely a vérlemezkék összecsapódását váltja ki.

Az aszpirin (acetilszalicilsav) ezt az összecsapódást hivatott megakadályozni, ez ugyanis meggátolja egy fontos enzim, a COX1 működését. A COX1 enzim a vérlemezkéken és az endothel sejteken belül az arachidonsav anyagcsere egyik fontos enzimje, tevékenysége következtében az arachidonsavból olyan un. prosztaglandinok keletkeznek, amik összecsapják a vérlemezkéket. (de az érfalban képződik belőle az összecsapzódást gátló prosztaciklin nevű anyag, így biztosítva az aggregáció/aggregációgátlás egyensúlyát.

Van, amikor nem véd

Sajnos hiába létezik az aszpirinnek több pozitív tulajdonsága is, van, hogy szedése ellenére is kialakulnak vérrögök. Ennek hátterében legtöbbször aszpirin rezisztencia, vagy un. non-responsio áll, mely során nagy valószínűséggel a COX1 enzim szerkezete változik olyanná (bár ezen a téren még további vizsgálatok folynak), hogy a vérlemezkék összecsapódását nem akadályozza meg a terápia. A hatástalanságot természetesen fokozza például a kevés folyadékfogyasztás, dohányzás, helytelen táplálkozás, illetve a kezeletlen magasvérnyomás - mondja prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája.

Vizsgálattal kideríthető

Hogy kideríthető legyen, vajon kinél áll fenn aszpirin rezisztencia, érdemes egy speciális laborvizsgálaton részt venni. Ehhez egy egyszerű vérvétel szükséges, majd a vért egy speciális készülékbe rakják, és figyelik, hogy a benne lévő speciális anyagokkal átitatott membrán miként záródik el a kicsapódó vérlemezkéktől. Amennyiben aszpirin rezisztenciát igazolnak, úgy sokszor az adag emelésével el lehet érni jobb hatást, ám eredményesebb, ha az aszpirint egy másik vérlemeze-összecsapódást gátló készítménnyel helyettesítik ( pl. clopidogrel).

A hipertónia, azaz a magasvérnyomás gyakran nem önálló kórkép, hanem más betegségek mellett alakul ki.  Ilyen többek között a cukorbetegség mellett fellépő hipertónia, mely pluszban megnehezíti az ember életét. Hogy miként kerülhetjük el a velük járó súlyos szövődményeket, azt dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpontmagasvérnyomás specialistájától tudtuk meg.

Hipertónia és a cukorbetegség kapcsolata

A diabétesz egyik gyakori szövődménye a vesekárosodás, ami elősegítheti, provokálhatja a hipertónia kialakulását.  A cukorbetegség már önmagában is súlyos problémákat okozó állapot, ám amerikai kutatások szerint ha magasvérnyomással is jár, úgy még nagyobb a kockázat a szív-és érrendszeri betegségek és a veseproblémák kialakulására.

Sajnos a két probléma igen gyakran fordul elő együttesen,  ezért akinekcukorbetegsége van, annak különösen fontos, hogy figyeljen a vérnyomás alakulására, hogy időben kiderüljön, ha emelkedettek az értékei. A diabétesz ugyanis fokozza az arterioszklerózis kialakulásának kockázatát, ami a hipertónia kialakulásának egyik fő rizikó tényezője- mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája

Ráadásul a 2-es típusú cukorbetegség gyakran jár együtt túlsúllyal, ami szintén fokozza a hipertónia kialakulásának kockázatát-így nem csoda, hogy a súlyfelesleggel küzdő diabéteszes betegek csaknem háromnegyede vérnyomás problémákkal is küzd.

Fontos a szigorúbb kontroll

Mivel a két betegség hatványozza a szívinfarktus és a stroke kockázatát, így nagyon fontos a két állapot gyógyszeres karbantartása. Ráadásul több ajánlás szerint a cél a 140/90 Hgmm helyett a 130/80 alatti érték, így fokozottabb kontroll szükséges! Az esetek többségében mindkét betegséget gyógyszeresen kezelni szükséges, akár több fajta készítménnyel. Az alkalmazott készítmények nem befolyásolják egymás hatását, így egyidejű alkalmazásukra is lehetőség van.

Fontos továbbá az életmód változtatás is, hiszen amennyiben az alábbiakat betartja, úgy mindkét betegségnél jelentős javulás következhet be:

• az előírt diéta alkalmazása
• sófogyasztás csökkentése
• rendszeres, laza testmozgás
• alkohol/cigaretta kerülés
• stressz csökkentése

Artériás trombózis, azaz a verőerek elzáródása áll a népbetegségként számon tartott végzetes kórok: a szívinfarktus, az agyi érkatasztrófák és a perifériás érelzáródás mögött. A dugó kialakulásához mindössze néhány másodperc elegendő. A váratlanul összecsapzódott vérlemezkék megakadályozzák az oxigéndús vér átfolyását és eljutását a létfontosságú szervekhez.

Két oldalon jelentkezhetnek az érrendszerben trombózisok, a verőerekben, más néven artériákban, vagy a visszerekben, azaz a vénákban. A vénás trombózisok, köztük a gyakran halálos tüdőembólia megelőzése alvadásgátló kezeléssel történik. Az artériás trombózisokért más tényezők felelősek – magyarázza a szívinfarktushoz is vezető betegség alapjait Blaskó György professzor, a Trombózisközpont rendelésvezető főorvosa.

Vénás oldalon a trombózisért a keringés lelassulása, valamint a vérben található alvadási összetevők aktiválódása felelős. A bonyolult folyamat végén egy fibrin elnevezésű fehérje keletkezik, és képezi azt a hálót, ami a sebeinken is megakadályozza a további vérvesztést. Az ereken belül azonban halálos veszélyt jelent, ha ilyen, nagyrészt fehérjéket tartalmazó háló képződik.

Az artériás trombózisokért azonban a vérlemezkék, e sejtmag nélküli apró testecskék összecsapzódása a fő felelős. A trombociták – ahogyan a vérlemezkéket az orvosok nevezik – összecsapzódással válaszolnak bármilyen külső (fizikai) behatásra.

A vénás oldalon a vérrög összetétele is más – teszi hozzá a véralvadás-specialista főorvos –, az alvadékban főként a már említett fibrinháló található, az artériás elzáródást okozó dugót egymáshoz tapadt vérlemezkék alkotják.

Egy köbmilliméternyi vér nem kevesebb, mint négyszázezer trombocitát rejt, ezért fontos megérteni, hogy bármi, ami e testecskéket összecsapzódásra ingerli, infarktust, stroke-ot idézhet elő – figyelmeztet Blaskó professzor. A legfontosabb kiváltó tényező az érelmeszesedéses plakk kialakulása, ami egy zsírokat, koleszterint és fehérvérsejteket tartalmazó, betonkeménységűre meszesedett csomó. A legbelső sejtréteg alá gyűlve betüremkedik az ér belseje felé, és szűkíti a keresztmetszetet. A szűkebb érfolyosón elkerülhetetlenül növekszik az áramlási sebesség, ami önmagában előidézheti az összecsapzódást.

A vérlemezkéket számos külső tényező is tapadásra késztetheti. Ilyenek bizonyos gyógyszerek vagy pl. a kígyómérgek, illetve a vérben stressz hatására megemelkedő adrenalin. A trombocitákat ért behatást követően a dugó belőlük villámgyorsan, 10 másodpercen belül alakul ki. E rövid idő alatt számos kártékony biokémiai kísérőváltozás is lezajlik. Míg az érelmeszesedés fokozatos folyamat, addig maga az artériás trombózis hirtelen alakul ki.

Figyelemre méltó, hogy fokozott fizikai behatás éri az elmeszesedett plakkokat a véráramlás felőli oldalon. Szomorú és gyors következménye van annak, hogy a plakkok áramlás felőli széle fokozatosan gyengül, és idő kérdése csupán, hogy a plakk „válla” beszakad: ilyenkor a plakk anyaga eltorlaszolja az eret, és ha ez a tragikus fejlemény önmagában nem volna elég, a beszakadás hatására azonnal odagyűlnek és összecsapzódnak a trombociták. A keringés leáll, veszélybe sodorva a beteg életét.

Mit lehet tenni? A trombociták összecsapzódását kell meggátolni a betegeknél az infarktus és a stroke megelőzésére – tanácsolja Blaskó professzor. A trombocita-dugó hiányában a beteg túlélési esélye a plakk-torlasz ellenére jelentősen nő. Az egyik legolcsóbb és legelterjedtebb megelőző hatóanyag az aszpirin, annak ellenére, hogy a betegek egynegyedénél nem akadályozza meg az összecsapzódást. Más hatóanyagoknak (klopidogrélnek, egyes gyulladáscsökkentőknek stb.) is van összecsapzódás-gátló, tehát infarktus és stroke-megelőző hatásuk.

Kezelésre van szükségük többek között a cukorbetegeknek, az elhízottaknak, idős embereknek, magas vérnyomásúaknak, anyagcsere-betegséggel küszködőknek. Teljes védettség ugyan nem biztosítható, de az infarktus kockázata 25-35%-kal is csökken, ha szakorvos gondoz egy fokozott kockázattal élő beteget. Egyéni rizikófelmérést követően megalapozottan eldönthető, hogy milyen gyógyszeres megelőzés alkalmazható.