Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Itt az ősz és ezzel együtt a visszérműtétek ideje!

A nyári nagy hőség a visszeresek számára kész gyötrelem, hiszen a meleg csak tovább rontja a kitágult erek állapotát. Hogy jövőre ne legyenek hasonló panaszai, érdemes már a hűvösebb hónapokban tenni a probléma ellen. Dr. Sepa Györgytől, a Trombózisközpont érsebész főorvosától megtudhatjuk, milyen kezelési lehetőségek vannak a visszértágulatok ellen.

Ezért fájdalmas a visszértágulat

A visszértágulatokkal küzdők gyakran panaszkodnak kellemetlen fájdalomra, lábdagadásra, görcsökre. Ennek oka, hogy a kitágult erekben a keringés lelassul, vénás pangás alakul ki, mely következtében a bőrfeszülés kellemetlen érzést, fájdalmat okoz. Egy idő után mindez károsítja az erek belső endotel falát, aminek következtében gyulladásos folyamatok indulhatnak meg, ami már nem csupán kellemetlenséggel, hanem bizony fájdalommal jár. Sokan úgy gondolják, csupán meleg időben okoz panaszokat a visszér, ám a panasz felléphet télen is, leginkább sok ülés, illetve állás közben/után, hiszen ezekben az esetekben extra nyomás nehezedik az erekre.

Így előzheti meg a kellemetlen tüneteket

A legfontosabb, amit tehet a kompressziós harisnya viselése mellett:

  • rendszeres testmozgás, vénatorna
  • hideg-meleg lábzuhany
  • súlyfelesleg leadása
  • kerülje a hosszú, meleg fürdőket és a szaunát

A drogériákban és a patikákban kapható gyógyszerek, krémek sajnos nem minden esetben nyújtanak megoldást, így a visszeres fájdalmakkal küzdőknek rendszerint más megoldáshoz kell nyúlniuk.

„A kompressziós harisnyák remek szolgálatot tehetnek, már akkor is, amikor az első tünetek- pl. a láb ödémája, éjszakai lábgörcsök- megjelennek. A kompresszió hatására a felületes vénákat összenyomjuk, ezzel megszüntetjük bennük a keringést, így a mélyvénákban felgyorsul a vénás áramlás. Ez csökkenti a súlyos vénás pangást a végtagban és javítja a bőr vérellátását.”- mondja Dr. Sepa György, a Trombózisközpont érsebész főorvosa.

Sajnos azonban vannak olyan esetek, amikor a kompressziós kezelés már nem elég: előrehaladottabb állapotnál a vénás pangás megszűntetése érdekében szükség lehet műtétre is, ami által elkerülhetőek az olyan súlyos szövődmények, mint a lábszárfekély vagy a trombózis.

Erre ma már igazán korszerű eljárásokat alkalmaznak: ilyen a rádiófrekvenciás visszérműtét, mely során vágás és altatás nélkül lehet orvosolni a problémát. Ekkor, helyi érzéstelenítésben, a tágult vénába katétert vezetnek egészen a lágyékhajlatig, majd rádiófrekvenciás hullámok segítségével elzárjuk a kitágult eret, így nincs szükség annak kihúzására. A beavatkozás egynapos sebészet keretén belül, műtéti körülmények között zajlik, altatóorvos jelenlétében. Két órával a műtétet követően a páciens haza mehet és 3 nap után dolgozhat.

0 Tovább

6 fontos kérdés a trombózisról

A fogamzásgátló tabletták és a helytelen életmód következtében egyre gyakrabban alakul ki az embereknél mélyvénás trombózis. Ez az életveszélyes szövődményekkel járó állapot bár benne van a köztudatban, ennek ellenére sokakban felmerülhetnek bizonyos kérdések a betegséggel és annak kezelésével kapcsolatban. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája megválaszolja a leggyakoribbakat.

Milyen veszélyes?

A mélyvénás trombózis egy veszélyes állapot, amiről akkor beszélünk, amikor a mélyen fekvő vénákban vérrög alakul ki. Ez a trombus azonban leszakadhat és a véráramba kerülve a tüdő artériájában akut elzáródást, tüdőembóliát okozhat, ami sajnos az esetek nem kis százalékában halálhoz vezet.

Honnan lehet biztosra tudni, hogy mélyvénás trombózisom van?

A mélyvénás trombózis típusos tünetei közé az adott végtag dagadása, livid elszíneződése, és fájdalma áll. Általában ezekből a jelekből már valószínűsíthető a probléma, ami vérvétellel (DDimer szint) és Doppler ultrahanggal bebizonyítható. A baj azonban az, hogy vannak úgynevezett néma esetek is, amikor semmilyen panasz nem jelentkezik. Az ilyen lábon kihordott trombózisoknál több veszély is fenyeget: egyrészt hirtelen tüdőembólia léphet fel, másrészt évekkel később is poszttrombotikus szindróma alakulhat ki.

Mennyi ideig kell véralvadásgátlón élni?

Azt, hogy pontosan meddig kell szedni az adott készítményt, nehéz megmondani, hiszen az sok mindentől, de elsősorban egyéni megítéléstől függ. Befolyásolja többek között az, hogy van-e a betegnek genetikai hajlama a trombózisra, vannak-e szövődményei, milyen életmódot folytat, vannak-e más betegségei, stb. Vannak ugyan általános, konkrét szabályok a véralvadásgátlók szedésének időtartamára vonatkozóan, de fontos kiemelnünk, hogy minden, a kezelést módosító/felfüggesztő/abbahagyó döntés előtt a betegnél kötelező az egyéni rizikófelmérés, mert csak ennek alapján szabad ilyen döntést meghozni! Ez azért is fontos, mert egy rosszul beállított terápia többet árt, mint használ, így nagy problémákat okozhat- mondja prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája.

Lehet sportolni a kezelés alatt? Nem továbbítódik ezáltal a vérrög a  tüdőbe?

Egyéni, ki mikor térhet vissza a sportoláshoz és a sportolás fajtája és intenzitása is fontos tényező. A diagnózis utáni pár hétben érdemes kerülni a megerőltető sportolást, ám mindez függ az állapot súlyosságától, van-e veleszületett hajlama az illetőnek a vérrögképződésre, esetleg van-e olyan egyéb betegsége, ami miatt megnő a trombózis, embólia létrejöttének veszélye. A szakértő hozzátette, amennyiben valakinek élete végéig véralvadásgátló gyógyszert kell szednie, akkor nem űzhet olyan sportokat, amik fejsérüléssel, illetve nagy testi ütközésekkel járhatnak, továbbá tiltottak az extrém spotok is.

Ha az alvadás gátló gyógyszer már elhagyható, akkor csupán a visszamaradt szervi károsodás szabhat határt a sportág kiválasztásában és intenzitásában. Jó esetben az első félév elteltével fokozatosan vissza lehet térni a korábbi edzéshez. És itt a lényeg a fokozatosságon van, ne legyen türelmetlen, ugyanis az apró ízületi és izomsérülések újabb trombózist okozhatnak! A fájdalom a legfontosabb figyelmeztető jel, ezért ha kellemetlenségeket tapasztal, hagyjon ki egy edzést és másnap legyen óvatosabb. Természetesen, ha fájdalom nem múlik, forduljon orvoshoz!

Léteznek utána kellemetlen szövődmények?

A trombózis egyik szövődményeként igen gyakori az úgynevezett poszttrombotikus szindróma (PTS), ami a megelőző kezelések nélkül 8-10 éven belül (néha hamarabb) kialakul: az alsó végtag bőrének, felületes szöveteinek a vénás keringés fokozatosan romlik, végül nem-, vagy igen nehezen gyógyuló lábszárfekélyek lépnek fel. Ezt az okozza, hogy a mélyebb vénák felé a keringés megszűnik, a visszaáramló vér új utakat (vénákat) keres magának. A PTS azért alakul ki, mert a mélyvénás trombózis utána nem számolják fel az okot, így a tönkrement vénabillentyűk ottmaradnak, és következő trombózis kiindulópontjai lesznek.

Mennyi az esélye annak, hogy újra kialakul? Hogy lehet megelőzni?

Sajnos, ha valakinél már egyszer kialakult trombózis, úgy nagy esély van egy újabbra. Éppen ezért óriási jelentősége van annak, hogy kiderüljön, mi is vezetett az állapothoz. Ez lehet pl. daganat, fogamzásgátló tabletta vagy más hormonkészítmények, tartós immobilitás, cigaretta, kevés folyadékfogyasztás, vagy akár genetikai hajlam is. Ekkor, ha lehet, meg kell szűntetni a kiváltó okot (pl. fogamzásgátló tabletta elhagyása), ám előfordulhat, hogy azt nem lehet- ilyenkor az esetek többségében élethosszig tartó antikoaguláns kezelésre van szükség. A legfontosabb azonban az, hogy az első trombózis után tudjuk, hogy a beteg életének hány százalékát töltötte INR 2-3 között! Ha keveset, akkor a PTS nagyon valószínű, ha több, mint 80 %-át, akkor e veszély nagymértékben csökken- teszi hozzá a professzor.

0 Tovább

Ezzel számoljon, ha túl sok energiaitalt fogyaszt

A kávé mellett egyre nagyobb keletje van a különböző energiaitaloknak, melyek nagy segítséget nyújtanak a fiataloknál vizsgaidőszakban, vagy az éjszakába nyúló munkában. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája szerint azonban rendszeres fogyasztásuk komoly mellékhatásokkal bír, többek között magasvérnyomást is okozhatnak, illetve ronthatják a már fennálló hipertóniát.

Magas koffein és taurin tartalom

Amerikai tanulmányok szerint a mértéktelen energiaital fogyasztás magas koffein és taurin tartalma miatt jelentősen megnöveli a szívösszehúzódásokért felelős anyagok mennyiségét, így negatív hatással van a szív működésére és a vérnyomásra. Éppen ezért veszélyesek a szívbetegségekben és a hipertóniában szenvedőkre, hiszen erősen megterhelik a szívet, ami hosszútávon komoly problémákhoz vezethet.

A vizsgálatban szereplő résztvevőkkel energiaitalokat itattak, majd EKG segítségével figyelték szívműködésüket, mely során kiderült, hogy olyannyira megzavarta a szívműködésüket, hogy az akár szívritmuszavarokhoz is vezethet. Emellett a vérnyomásukat is jelentős mértékben megnövelte, ami a későbbiekben akár szívinfarktust, illetve stroke-ot is okozhat.

Fel nem ismert betegségre hívhatja fel a figyelmet

A túlzott energiaital fogyasztásával szívpanaszok nélkül is erős szívdobogásérzés, fejfájás, hányinger, szédülést léphet fel, ám ha ilyet tapasztal, akkor érdemes szakorvoshoz fordulnia, mert meglehet, eddig fel nem ismert szívbetegség vagy magasvérnyomás áll a kellemetlen tünetek hátterében- akár már egy doboz elfogyasztása után is.

Amennyiben hasonló panaszokat tapasztal célszerű megmérnie vérnyomását, hiszen az energiaital fogyasztása után előfordulhat, hogy nem áll vissza a normál értékekre. Arra viszont figyeljen, hogy teljen el egy kis idő, mielőtt a vérnyomásmérő készülékhez nyúl, máskülönben hamisan magas értéket kaphat. (Hogy pontosan mennyi időnek célszerű eltelnie, az attól függ, tartósan fogyasztja, vagy megiszik egy pohárral. Utóbbi esetben 3-4 óra, előbbiben akár tartósan vérnyomás emelkedést provokálhat.)

A koffeintartalmú italok tehát mindig megemelik a vérnyomást, baj akkor van, ha az nem, vagy ha csak lassan normalizálódik- mondja Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája.

Ne igyon energiaitalokat, ha vérnyomáscsökkentőt szed

Fontos tudni, miszerint az energiaitalok akár a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek hatékonyságát is befolyásolják, így ha hirtelen nagyfokú fáradtság tör önre, akkor lehetőleg más módon próbáljon meg felfrissülni! Erre remek megoldás lehet a rendszeres mozgás, ami nem csak lendületet ad, hanem a vérnyomását is normalizálhatja. Arra azonban ügyeljen, hogy a súlyzós edzések helyett lehetőleg a kardió mozgásokat válassza, mivel az előbbi vérnyomásemelő hatással bír!

0 Tovább

Trombózisa volt? Ezekre figyeljen ezentúl!

A mélyvénás trombózis egy életveszélyes állapot is lehet,ha a vérrög leszakad, és a tüdőbe kerül. Dr. Szélessy Zsuzsannától, a Trombózisközpont hematológus főorvosától megtudhatja, mi mindenre érdemes odafigyelnie a mindennapokban, ha már volt mélyvénás trombózisa.

Genetikai szűrés

Mélyvénás trombózist több tényező szerencsétlen egybeesése okozza – pl. hormonális fogamzásgátlók, daganatok, kevés folyadékfogyasztás, baleset, hosszú ülés, genetikailag öröklött hajlam. A trombózis után, de jobb, ha fogamzásgátló szedésének megkezdése előtt már megtörténik a genetikai szűrővizsgálat, hogy kiderüljön, van-e valamilyen öröklött hajlama a trombózisra. A leggyakoribbak az ötös alvadási faktor /a Leiden/ és a kettes alvadási faktor mutációja, melyek lényegesen megnövelhetik a trombózis kialakulásának kockázatát. A családban igazolt mutáció esetén a vérszerinti családtagok vizsgálata azért fontos, hogy tisztába legyenek a trombózis megelőzéséhez szükséges életvitellel, és hogy betegségek, terhesség, szülés esetén a megelőző kezeléseket megkaphassák.

Utazás

Sok helyről lehet hallani, miszerint a hosszabb autó-vagy repülőút megnöveli a trombózis esélyét, még azoknál is, akiknél korábban nem alakultak ki vérrögök. Ennek oka elsősorban a tartós ülés, kevés folyadékfogyasztás miatti vér besűrűsödése az alsóvégtagokban a vér pangása. Így azok, akik már átestek trombózison, prevenciós intézkedéseket szükséges tenniük. Hogy ez pontosan mi, azt szakorvossal kell megbeszélni, hiszen előfordulhat, hogy csupán kompressziós harisnya viselése indokolt, de nem ritka, amikor antikoaguláns, azaz véralvadásgátló gyógyszeres kezelésre van szükség- mondja Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa.

Terhesség, gyermekágy

Az egyik legnagyobb trombózis rizikót a terhesség jelenti – akár 4-6-szerest is-, hiszen ekkor a kismama vérében automatikusan megemelkedik az alvadási faktorok aktivitásának mértéke, hogy a szüléskor ne legyen túl nagy mennyiségű vérvesztés. A gyermekágyban 12-14 szeres trombózis rizikó. Ezért ha az illetőnek korábban volt már trombózisa, akkor fontos, hogy a gyerekvállalás előtt konzultáljon orvosával, hiszen ekkor az eddig használt alvádásgátló gyógyszeres kezelés megváltoztatására lesz szükség.  Ennek oka, hogy vannak olyan készítmények – kumarin- származékok- melyek fejlődési rendellenességet okozhatnak a magzatban. Akinek volt trombózisa, de nem szed alvadásgátló gyógyszert - illetve, még nem volt vérrögösödése-, de genetikai hajlama van a trombózisra, neki is konzultálni kell orvosával, hogy a terhesség mely szakaszában kell alkalmazni a tromboprofilaxist ill. a szülést követően hány hétig.

Műtét, fogászati beavatkozás

Talán a legnagyobb odafigyelést és körültekintést trombotikus eset után az esetleges műtétek jelentik, hiszen nincs két egyforma eset, így a prevenciós kezelés is személyre szabott. A szakorvosi konzultáció elengedhetetlen, ahol a műtét fajtájától, egyéni rizikótól függően a legmegfelelőbb kezelés kiválasztására kerül majd sor. Fogászati beavatkozások előtti konzílium alkalmával arról dönt az orvos, hogy szükséges-e az alvadás gátló tabletta kihagyása, esetleg átváltása injekcióra. 

Munka

A mélyvénás trombózis természetesen nem vonja maga után a munkahelyváltást, ám arra ügyelni kell, hogy ülő munka esetében, ha teheti, óránként álljon fel és tornáztassa meg a lábait, hogy a vérkeringés felpezsdüljön, fogyasszon kellő folyadékot. Ha nem áll módjában felállni, akkor is tornáztassa lábát (feszítse meg izmait, körözzön a lábfejével). Sokat segít a kompressziós harisnya viselése is a vénás pangás elkerülésében.

Sport

A rendszeres mozgás kiemelt jelentőséggel bír a trombózis megelőzésében, de mélyvénás trombózis után csak fokozatosan szoktassa magát hozzá az edzésekhez, és sose essen túlzásokba!  Ritkán, sportágat is kell esetleg változtatni. A sport intenzitása és a sportág kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy hol volt a trombózis, mennyire volt súlyos, szövődött-e tüdőembóliával, mennyire állt helyre a vénás keringés, kell-e alvadás gátlót szednie, stb. A rövid felsorolásból is látható, hogy a szakorvos véleményét és útmutatását nem szabad mellőzne- figyelmeztet a szakember.

0 Tovább

Ezért veszélyes a magasvérnyomás

A magasvérnyomást megelőző prehipertónia is veszélyes

A magasvérnyomás betegséget megelőző prehipertóniával csak kevesen foglalkoznak, pedig annak ellenére, hogy semmilyen tünetet nem okoz, komoly károkhoz vezethet a szervezetben. Hogy miért érdemes nagyobb figyelmet fordítani rá, azt dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistájától tudtuk meg.

A magasvérnyomás szinte az egész szervezetet érintő betegség, ami a kor előrehaladtával egyre gyakrabban fordul elő. Hátterében legtöbbször a mozgáshiány, a helytelen táplálkozás (mértéktelen sóhasználat), egészségtelen szokások (cigaretta), illetve egyéb betegségek állnak. Leggyakoribb figyelmeztető tünetei közé a szédülés, szapora szívverés, tarkótáji fejfájás sorolható, ám sajnos az esetek egy részében semmilyen panaszt nem okoz, így sokszor csak véletlenül derül ki egy orvosi vérnyomásmérés alkalmával, hogy a vérnyomása meghaladja a 140/90-es értéket. A hipertónia fokozott kockázatot jelent a szív-és érrendszeri problémák kialakulásánál, így kezeletlenül könnyen vezethet stroke-hoz, illetve szívinfarktushoz. A tartósan magas érték ugyanis keményebb munkára készteti a szívet, ráadásul az erek belső, endotel falán apró sérüléseket hoz létre, emiatt pedig kis vérrögök képződnek, ami egy idő után érszűkülethez vezethet - mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája.

A prehipertóniát sem szabad fél vállról venni

Sokan úgy gondolják, a bűvös határ a hipertóniánál a 140/90, pedig kaliforniai kutatások szerint az úgynevezett prehipertónia is veszélyes, ami bár még nem megavérnyomás betegség, ennek ellenére nem árt odafigyelni rá, mivel összefügghet az erekben lévő kálciumlerakódásokkal, ráadásul könnyen hipertóniává nőheti ki magát.

„A normál tartományban levő, tehát 140/90 Hgmm-es vérnyomású emberek között, megkülönböztetjük a "magas-normális" alcsoportot, amelybe a 130/80-139/89 Hgmm-es értéket mutató emberek tartoznak. Ebben a csoportban magasabb a kockázata annak, hogy a későbbiekben hipertónia alakul ki, mint ezen érték alatti vérnyomású emberekben. Ez a csoport tekinthető részben, nem 100%-ban prehipertóniásnak. Különösen így van ez, ha ezek az emberek elhízottak, dohányoznak, magasabb a vércukor értékük,  szérum koleszterin értékük, vagy a családjukban szív-ér rendszeri betegség fordult elő”- mondja dr. Kapocsi Judit.

Így előzheti meg, hogy komolyabbra forduljon az állapota

A prehipertónia leghatásosabb kezelési módszere az életmódorvoslás. Gyógyszeres terápiára ekkor még nincs szükség, ám érdemes szakorvoshoz fordulni, aki hasznos tanácsokkal szolgálhat az ügyben, hogy milyen változtatásokat lenne érdemes betartani. A személyre szabott életmódorvoslás keretein belül a beteg számára szükséges mozgásprogram, táplálkozás, stresszmenedzsment kerül meghatározásra. A megfelelő életmód orvosi tanácsok betartásával szerencsére mérsékelhető a vérnyomás, így elkerülhető, hogy rosszabbodjon az illető állapota.

0 Tovább

trombozis

blogavatar

Trombózisközpont blogja. Minden, ami a véralvadással összefügg: mélyvénás trombózis, érszűkület, visszér, szívinfarktus, stroke, vetélés, vérzékenység, magasvéenymás (hipertonia) www.Tromboziskozpont.hu

Utolsó kommentek