Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nagy gondokat okozhatnak a véralvadási zavarok

A megfelelő véralvadás kiemelkedő jelentőséggel bír az ember életében, hiszen annak zavarai akár életveszélyes problémákat is okozhatnak. Hogy milyen fajtái vannak a véralvadási zavaroknak, és hogy milyen gondokat okozhatnak, arról dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa beszélt.

Vérzékenységtől a vérrögökig

A véralvadás az a folyamat, mely során a vérlemezkék segítségével és számos alvadási faktornak nevezett fehérje közreműködésével az úgynevezett prothrombinból trombin keletkezik. Ezt egy erős oldhatatlan háló rögzíti, amit fibrinnek hívunk. Ez egyfajta tömítést képezve elzárja a sérült eret, így megszűnik a vérzés, megtörténik a gyógyulás. Később a szervezet lebontja és eltávolítja a vérrögöket. Amennyiben a folyamat bármely részében probléma áll fenn, úgy véralvadási zavarról beszélünk.

A véralvadási zavarokat két nagy csoportra lehet osztani: vannak a fokozott vérzékenységgel, valamint a fokozott alvadékonysággal járó állapotok. Bármerre is dőljön el a mérleg nyelve, minkét probléma veszélyes állapot, melyet kezelni szükséges!- figyelmeztet dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa.

Vérzékenység

Vérzékenység esetén a vér alvadásához szükséges fehérjék mennyisége, illetve aktivitása csökkent, vagy egyáltalán nem is termelődik. Az örökletes vérzékenységnek több típusát lehet, ezek közül a leggyakoribb a von Willebrand szindróma, ezt követi  hemofília A és B, (VIII ill. IX  faktor hiánya), de természetesen az összes véralvadási faktor és az aktivitásukat fékező fehérjék hiánya mind előfordulhatnak.

A vérzékenység szerzett állapot is lehet, ami különböző életszakaszban bizonyos betegségekhez társulhat pl. májbetegség, K-vitamin hiány, immun- és daganatos betegségek).

Vérzékenységben a vérzés okozza a súlyos problémát a betegeknél, különösen baleset, szülés vagy műtét kapcsán, ha nem volt korábban kivizsgálva.

Fokozott véralvadékonyság, vagy trombózis készség

Ebben az esetben a véralvadás túllő a normál mértéken, aminek következtében vérrög képződik - az ér falának sérülése nélkül-, az erekben elzáródást okozva. Fokozott véralvadási hajlam kialakulhat bizonyos betegségek (pl. Antifoszfolipid szindróma), gyógyszerek, illetve genetikai mutációk (pl. Leiden mutáció) miatt.

Véralvadási problémák okozta állapotok, panaszok

Fokozott véralvadás esetén:

Mélyvénás trombózis, tüdőembólia

Fokozott véralvadás esetén a legveszélyesebb szövődmény a mélyvénás trombózis. Ilyenkor a mélyen fekvő vénákban vérrögök keletkeznek, melyek leszakadva, a véráramba kerülve tüdőembóliát okozhatnak.

Szívinfarktus, stroke

Vérrög nemcsak a vénás rendszerben, hanem az artériákban, is kialakulhat, szívinfarktust, illetve stroke-ot (agyi infarktust) okozva ezzel. Minél tovább tart az elzáródás – így az oxigénhiány-, annál súlyosabb, akár visszafordíthatatlan a szerv károsodása.

Problémák a terhesség alatt

A vérrögök a gyermeket váró nőket, kismamákat jobban veszélyeztetik, mivel vetélést, halva születést, illetve egy igen veszélyes állapotot, preeclampsiát, vagyis terhességi magas vérnyomást is okozhatnak. Ggyakoribb szövődmény a terhes nő mélyvénás trombózisa, mert terhességben a véralvadási faktorok aktivitása megnő, meg a magzat is nyomhatja a kismedencei vénákat. A veleszületett trombózis hajlam tovább növeli a mélyvénás trombózis esélyét. ( Leggyakrabban Leiden mutáció, illetve Antifoszfolipid szindróma áll a hátterében.)

Vérzékenység esetén

Nagy vérzéssel járó menstruáció

Erős, elhúzódó fájdalmas menstruáció hátterében általában hormonális okok állnak, ám nem ritka, amikor vérzékenység, azon belül is von Willebrand betegség a kellemetlen panasz okozója.

Vérszegénység

A vérzékenység okozta állapotok közül a vashiányos vérszegénység áll az első helyen. Gyakran épp a vérszegénység az, ami felhívja a figyelmet a véralvadási zavarra, ezért anémia esetén érdemes véralvadási vizsgálatokat is kérni!

Mit lehet tenni?

A diagnózis felállításához elsősorban vérvétel szükséges, mely során megállapítható, fennáll-e valamilyen véralvadási zavar, továbbá ki kell deríteni, húzódik-e egyéb betegség a probléma hátterében. Dr. Szélessy Zsuzsanna szerint véralvadási probléma esetén életmódváltás – túlsúly leadása, megfelelő étkezés, mozgás- mellett orvosi javallatra gyógyszeres kezelés lehet indokolt. Fokozott véralvadáskor ez alvadásgátló kezeléssel történik, míg vérzékenység esetén a mögöttes okok tisztázása után véralvadást segítő tabletták, orrspray-k állnak rendelkezésre. Súlyos vérzékenységben intravénásan adott véralvadási faktorra van szükség.

0 Tovább

Előzze meg a súlyosabb problémákat

A stroke-hoz hasonló TIA félelmetes állapot annak ellenére, hogy tünetei viszonylag rövid időn belül megszűnnek. Vizsgálatok szerint a magas vérnyomás jelentősen hozzájárul kialakulásához, és ha továbbra sem kezelik megfelelően a kiugró értékeket, akár végzetes szélütés is bekövetkezhet. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája a hipertónia és a TIA közti kapcsolatra hívja fel a figyelmet.

Ijesztő tünetek

A TIA (Transitoricus Ischaemias Attack) a szélütéshez hasonló neurológiai tünetegyüttes, azonban ebben az esetben a panaszok 24-72 órán belül nyomtalanul megszűnnek. Az állapotot leggyakrabban a nyaki erek szűkülete, meszesedése, vérrögösödése okozza, ami akadályozza a vér szabad áramlását. Dr. Kapocsi Judit hozzátette, ha a TIA azonos tünetekkel ismétlődik, akkor az állapot hátterében az érfalon képződött vérrögről leszakadt darabka, vagy koleszterin lerakódás miatt kialakult lágy plakkok állnak.

Amennyiben a keringés normalizálódik, úgy a tünetek megszűnnek, viszont az állapotot komolyan kell venni, hiszen nem ritka, hogy ezt követően súlyosabb, akár életet veszélyeztető stroke alakul ki. Egy friss kutatás szerint a TIA-n átesett betegek 10-15 százalékánál 3 hónapon belül következik be szélütés!

Tünetek:

  • múló beszéd/látászavar
  • erős fejfájás
  • szédülés
  • izomerő csökkenése

A TIA és a magas vérnyomás kapcsolata

A TIA egyik fő rizikófaktora a tartósan fennálló magasvérnyomás. Ennek oka, hogy a nem megfelelően kezelt hipertónia az ér belső felszínén eleinte mikroszkóppal látható sérülést okoz. Ez egy idő után oda vezet, hogy fokozódik az érösszehúzódást eredményező anyagok termelődése, az ér belső felszínén egyenetlenség jön létre, és emiatt kis vérrögök képződhetnek, illetve az érfalban meszesedés következik be – magyarázza dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája. A doktornő hozzátette, hogy ez kialakulhat a test bármely részén, így a nyak és az agy ereiben is, TIA-t okozva.

A TIA további hajlamosító tényezői

  • dohányzás
  • elhízás
  • szív-érrendszeri betegségek
  • túlzott stressz

Előzze meg a súlyosabb problémákat

Mind a TIA, mind pedig a stroke kialakulásának esélye minimalizálható lenne a vérnyomás normalizálásával, mégis sok esetben bekövetkezik a katasztrófa. Ennek oka, hogy a betegek nagy része nem is tud az állapotáról, mivel sokszor nem hívják fel rá konkrét tünetek a figyelmet. Éppen ezért nem ritka, amikor egy TIA utáni kivizsgáláson derül fény a problémára.

A komoly zavarok elkerülése érdekében érdemes rendszeresen 24 órás vérnyomásmérést kérnie, különösképp akkor, ha egyéb hajlamosító tényezőkkel is rendelkezik. Ezzel a speciális, otthon hordható készülékkel már a legkisebb ingadozás is megfigyelhető, így a kezelés mihamarabb elkezdhető. Ez leggyakrabban gyógyszeres terápiával történik, amit életmódorvoslás egészíthet ki, melynek segítségével a tablettaszedés minimálisra csökkenthető, vagy akár el is hagyható.

0 Tovább

Ismétlődő trombózist okozhat az antifoszfolipid szindróma

Az antifoszfolipid szindróma egy kevésbé ismert betegség, mely nőket kétszer olyan gyakran érinti, mint a férfiakat. A fokozott trombózishajlammal járó autoimmun betegség számtalan gondot okoz, így a megfelelő kezelése elengedhetetlen, hiszen vetéléshez, szív- és agyinfarktushoz, illetve mélyvénás trombózishoz is vezethet.  Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosától megtudhatjuk, mi is jellemzi pontosan az állapotot, és hogy miként lehet megelőzni az ebből adódó problémákat.

Fokozott vérrögképződéssel járó betegség

A véralvadás, vérrögképződés nagy szerepet játszik az ember életében, hiszen nélküle nem megy végbe a sebgyógyulás. A folyamatban nagy jelentőséggel bírnak az úgynevezett foszfolipidek, melyek az alvadási faktorok a térben egymáshoz való közelkerülését segítik elő. Antifoszfolipid szindróma (APS) esetén a szervezet antifoszfolipid nevű ellenanyagokat termel, melyek kapcsolatba lépnek a negatív töltésű foszfolipidekkel, és az érbelhártyához és a vérlemezkékhez kapcsolódva fokozzák a vérrögök kialakulását-tehát növelik a trombózishajlamot mind a vénás, mind az artériás oldalon.

Éppen ezért a szindrómában szenvedő betegeknél a legnagyobb veszélyt a mélyvénás trombózis, a szívinfarktus, valamint az agyi érelzáródás jelenti. Kutatások szerint legtöbbször mélyvénás trombózist okoz, így többszöri trombózis után érdemes APS-t gyanítani a háttérben! Fontos továbbá megemlíteni a betegség terhességre gyakorolt hatását is, hiszen a sűrű érrendszerrel ellátott méhlepényben ugyanúgy kialakulhatnak vérrögök, ami oxigénhiányt okozva a magzat elhalásához vezethet - elsősorban a koraterhesség idején-, így a sorozatos vetélések gyakori mögöttes oka. - mondja Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa.

Ekkor érdemes antifoszfolipid szindrómára gyanakodni

  • vetélés, koraszülés
  • mélyvénás trombózis (gyakran a felsővégtagon)
  • színinfarktus
  • agyi érelzáródás
  • migrén (ritkán)

Vérvétellel megállapítható

A betegség vérvétellel gyorsan megállapítható. A szindróma fennállhat önmagában (elsődleges) és kapcsolódhat más betegségekhez is (szekunder), és amennyiben bebizonyosodik az állapot megléte, fontos a mielőbbi kezelés a vérrögök kialakulásának megelőzése céljából. Ez véralvadásgátló terápiával történik, kizárólag orvosi javallatra! Fontos továbbá megemlíteni, hogy azok a nők, akik a betegségben szenvednek és gyermekvállalás előtt állnak, mindenképp konzultáljanak orvosukkal, hiszen az addigi kezelés megváltoztatását teheti indokolttá.

0 Tovább

Nem mindenkit véd az aszpirin az infarktustól

Az aszpirin szedése bevett kezelési forma szívinfarktus és a stroke megelőzése céljából, viszont előfordulhat, hogy egyes betegeknél hatástalannak bizonyul. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája az aszpirin rezisztencia vizsgálat fontosságára hívja fel a figyelmet.

Mire jó az aszpirin?

Az aszpirinkezelés a 20. század közepétől bevált prevenciós mód az artériás trombózisnál, így az infarktus és stroke megelőzésének kedvelt eszköze. Ennek oka, hogy a készítményben található acetilsav gátolja egy olyan enzim (COX1) működését, ami az un. arachidonsav anyagcserében a vérlemezkék összecsapódásáért un. tromboxan A2 termelésért felelős. . Mivel ennek nagy szerepe van az artériás vérrögök kialakulásában, így ha a az aszpirin gátolja a folyamatot, akkor a vérlemezke-dugó nem alakul ki. Így tehát nincs, ami elzárhatná az erekben a verőeres véráramlás útját, súlyos károkat és életveszélyes állapotot okozva ezzel.

Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája szerint fontos megemlíteni, hogy az aszpirinkezelés azonban nem mindenkinél hatásos. Ennek oka, hogy vannak esetek, amikor az aszpirin nem gátolja a vérlemezkék összecsapódását (ilyenkor az aszpirin gátló hatását ellenőrizni kell, mert fennáll az „válaszadási képtelenség” más néven non-responsio jelensége). Ekkor aszpirin rezisztenciáról beszélünk, és kutatások szerint ez esetben jelentősen megnő a súlyosabb, gyakran halálos kimenetelű stroke, szívizom infarktus kialakulásának esélye. Annak pontos oka, hogy mitől alakul ki aszpirin rezisztencia, egyelőre még kérdéses – bár feltehetően többek között a COX 1 túlműködése áll a háttérében-, de a magyarázatokra számos egyéb lehetőség is fennállhat. Egy friss vizsgálatban megállapították, miszerint gyakrabban alakul ki jelenlegi, illetve korábbi dohányosoknál, mivel a cigaretta fokozza a vérlemezkék összecsapódását!

Ellenőriztesse, hatásos-e Önnél az aszpirin-kezelés

Hogy megtudja, mennyire védi Önt az aszpirin a stroke vagy a szívinfarktus ellen, célszerű egy speciális laboratóriumi vizsgálatot elvégeztetni.- tanácsolja prof. Blaskó György. Ehhez egy egyszerű vérvétel szükséges, mely után rövid időn belül kiderül az eredmény. A vizsgálat lényege, hogy levett vért egy speciális készülékbe rakják, majd figyelik, hogy a benne lévő cső miként záródik el az áramló vértől. Amennyiben aszpirin rezisztenciát igazolnak, úgy általában nem annak adagjának emelésével, hanem egy másik, szintén vérlemezke-összecsapódást gátló készítmény, a clopidogrel-lel való helyettesítést javasolják.

0 Tovább

Stroke 5 jele

A stroke a harmadik leggyakoribb halálozási ok Magyarországon. Évente 42 ezer ember kap strokeot, 18 ezren belehalnak. A magas halálozás mellett a stroke az első számú betegség, mely tartós rokkantsághoz vezet. Kezelésénél a legfontosabb a minél gyorsabb kezdés - mondja Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont vezető szakorvosa.

A köztudatban a stroke mint az idősek betegsége él. Tény azonban, hogy a stroke esetek 20%-a 55 évesnél fiatalabbakat érint.

Jó hír azonban - említi Blaskó György professzor -, hogy a stroke időben való felismerése és kezelése jelentősen csökkenteni tudja a betegség súlyosságát, következményeit, valamint életet menthet. A tünetek ismerete mellett ugyanilyen fontos tudni, hogy az érintett beteg korától függetlenül a stroke kezelését mihamarabb meg kell kezdeni.

Ismerd fel időben a jeleket!

A stroke felismerésében segít az alábbi 5 tünet ismerete, mely bármelyikének észlelése esetén azonnal mentőt kell hívni:

  • hirtelen fellépő egyoldali zsibbadás, gyengeség az arcon vagy végtagokon
  • hirtelen fellépő zavartság, beszédhiba, beszédértés
  • hirtelen fellépő egyoldali látási zavar
  • hirtelen fellépő járási nehezítettség, szédülés, egyensúly- vagy koordinációs zavar
  • hirtelen fellépő, ismeretlen eredetű súlyos fejfájás

A tüneteknél fontos a "hirtelen", a "súlyos", az "egyoldali". A tünetek szinte mindegyike jelentkezhet enyhe formában is, ami önmagában aggodalomra nem ad okot. Azonban ha hirtelen és erősen jelentkezik, agyi történés jele lehet, mely hasonlóan a szívinfarktushoz, azonnali beavatkozást tesz szükségessé. Ilyen téren a stroke és a szívinfarktus kezelési szükséglete megegyezik: minél hamarabb indul az orvosi ellátás, annál több életet lehet megmenteni, annál kevesebb maradandó károsodás, rokkantság jelentkezik.

Streke esetén a három órán belüli terápiakezdés 30%kal növeli a gyógyszerek hatékonyságát, a kezelés eredményességét.

Előzd meg!

Az akut ellátás mellett a sroke kezelésének leghatékonyabb módja a megelőzés. A megfelelő vérnyomás kontroll, a szívritmuszavarok kezelése, az érszűkület kezelése-megelőzése. Ne feledjük, mások tüneteinek a felismerése mellett magunkért a megelőzéssel tehetünk a legtöbbet.

0 Tovább
123
»

trombozis

blogavatar

Trombózisközpont blogja. Minden, ami a véralvadással összefügg: mélyvénás trombózis, érszűkület, visszér, szívinfarktus, stroke, vetélés, vérzékenység, magasvéenymás (hipertonia) www.Tromboziskozpont.hu

Utolsó kommentek