Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ezért veszélyes az MTHR gén mutációja várandósság során

  A babavárás sokak számára életük legörömtelibb időszaka, így mindenki célja, hogy komplikációmentesen történjen. Sajnos azonban előfordulhatnak olyan problémák, melyek a magzatot és az anyukát is veszélyeztetik. Ilyen többek között a gyakorinak számító MTHFR gén mutációja. Az állapotról prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája beszélt.

Az MTHFR gén szerepe

terhesség-MTHR gén mutációAz MTHFR enzim a folsav anyagcsere egyik mozgatóeleme, továbbá nagy befolyást gyakorol a vér homocisztein szintjére is. Szervezetünkben a homocisztein egy igen fontos anyag: ha az elfogadott „fiziológiás” koncentrációban kering, nincs semmi baj, azonban magas koncentrációban károsítja az erek falát és plakk-képződést indukál. A homocisztein lebontásához a B6 és B12 vitaminok mellett folsavra is szükség van, így amennyiben az MTHFR gén meghibásodik és ezáltal a folsavhasznosulás is zavart szenved, a megemelkedett homocisztein szint miatt lényegesen megnő a mélyvénás trombózis, a szívinfarktus vagy a stroke kialakulásának esélye. Azt azonban még nem tudjuk, hogy hogy az adott esetben miért vénás, másik esetben miért artériás trombózist okoz e gén polimorfizmusa.

Gyakori probléma az MTHFR mutációja

Bár keveset lehet róla hallani, az MTHFR C677T és A1298T pontmutációja igen gyakori probléma, ami legfőképp a gyermekvárás időszakában bír nagy jelentőséggel, hiszen a zavarból eredendő folsavhiány idegcső záródási rendellenességhez vezethet a magzatnál, így számukra a megfelelő mennyiségű folsavpótlás mondhatni még nagyobb fontosságú (kutatások szerint az idegcső záródási rendellenességek negyedének hátterében az MTHFR mutációja áll). Emellett a gén bizonyos típusú zavarai esetén a mélyvénás trombózis kialakulásának esélye is lényegesen megnő, melynek veszélye várandósság során eleve emelkedett, így a probléma az anyára nézve is nagy veszélyeket rejt. A mutációnak létezik heterozigóta (csak az egyik szülőtől kapott kromoszómán van hiba: ez gyakorlatilag a népesség 40 %-ánál megtalálható és igen kis trombózis rizikófokozódást jelent).) és homozigóta (a hiba mindkét szülőtől kapott kromoszómán van) formája is, és míg az előbbi csak kissé emelkedett homocisztein szintet eredményez, úgy az utóbbinál már jóval jelentősebbet, így ez lényegesen veszélyesebb is.

Vérvizsgálattal szűrhető a probléma

Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája szerint mivel az egész világon, így Magyarországon is igen gyakori a probléma, így érdemes még a gyermekvállalás előtt ellenőriztetnie homocisztein szintjét (ez szűrővizsgálatnak is megteszi és csak magas homocisztein szint esetén érdemes a genetikai vizsgálatot elvégeztetni), valamint azt, hogy önt is érinti-e az MTHFR mutációja. Fontos megjegyezni, hogy a homozigóták veszélyeztetettebbek trombózis szempontjából, és ha az illető terhes, akkor magasabb dózisú folsav/folát bevitel mellett megfelelő trombózis prevenció is szükséges (főleg akkor, ha Leiden mutációval és emelkedett homocisztein szinttel társul).

0 Tovább

A visszérgyulladás is okozhat mélyvénás trombózist

  A visszérgyulladás nagyon gyakori probléma, elsősorban azoknak a körében, akik kitüremkedő, kanyargós visszértágulatokkal küzdenek. Maga a varikozitás már eleve megnöveli a mélyvénás trombózis kialakulásának esélyét, ám ha az illetőnél visszérgyulladás jött létre, úgy a veszély megsokszorozódik. Hogy miként lehet elkerülni az állapotból fakadó komolyabb problémákat, arról Prof. Blaskó Györgyöt, a Trombózisközpont véralvadási specialistáját kérdeztük.

viszérgyulladás - mélyvénás trombózis - trombózisközpont

A vénák szerepe, fontossága

A visszerek –azaz a vénák- az oxigénben szegény és széndioxidban gazdag vér szállítására szolgálnak. Felépítésük igen hasonló az artériákhoz, ám lényeges különbség, hogy a vénák fala vékonyabb, sokkal kevesebb simaizmot tartalmaz, így tágulásra képesek. A vér áramlása lényegesen lassúbb bennük, mint az artériákban, így könnyen pangás alakulhat ki, annak ellenére, hogy bizonyos vénákban - például a végtagokban lévőkben- billentyűk találhatóak, melyek a vér visszaáramlását hivatottak megakadályozni. Sajnos a lakosság nagy része vénás keringési elégtelenségben szenved, mely során a vénás nyomás megnő. Ennek persze különböző fokozatai vannak. Ez számtalan problémát okoz, hiszen nem csak komoly fájdalmakkal járhat, hanem veszélyes szövődményeket is eredményezhet- pl. visszérgyulladást, mélyvénás trombózist.

Röviden a visszérgyulladásról

Amennyiben a vénabillentyűk meghibásodnak, úgy a vénafal károsodik, kitágul és pangás alakul ki, továbbá gyulladás lép fel. Az állapot során a gyulladt érszakaszban trombózis jöhet létre (fontos megjegyezni, hogy a felszíni vénák trombózisa nem egyenlő mélyvénás trombózissal). A tünetek jellegzetesek: a visszértágulatok kemény, fájdalmas csomókká, vagy kötegekké válnak, amik a leggyengébb érintésre is fájdalmasak. Felettük a bőr meleg, forró és piros. Ehhez olykor láz, levertség, hidegrázás is társulhat.

Mélyvénás trombózishoz is vezethet

A visszérgyulladás bár önmagában ártalmatlan probléma –eltekintve a fájdalomtól-, ám nagy gondot okozhat, ha átterjed a mélyebb vénákra is. A gyulladás csökkentése un. nem-szteroid gyulladásgátlókkal könnyen megoldható, az esetek többségében alvadásgátló kezelés nem szükséges. Az itt kialakult vérrögök vagy azok egy része rossz esetben leszakadhat, és a véráramba kerülve életveszélyes tüdőembóliát is okozhat, éppen ezért a visszérgyulladást érdemes komolyan venni. Sok folyadék fogyasztásával, főleg mozgással (séta úszás, kirándulás stb.) és kompressziós harisnyával kialakulásának esélye lényegesen csökkenthető. Fontos azonban tudni, ha az illetőnek bizonyított trombofíliája (fokozott trombózishajlam) van, úgy szükség lehet véralvadásgátló terápiára is, ám ennek eldöntése szakorvosi feladat.

0 Tovább

Nem csak a cukorbetegség esetén alakulhat ki lábszárfekély

Az emberek többsége a lábszárfekélyt leggyakrabban a diabétesszel hozza összefüggésbe. A cukorbetegség ugyan fontos kockázati tényezője az állapotnak, ám a lábszáron kitüremkedő kacskaringós visszerek is okozhatják a problémát. Hogy pontosan mik a lábszárfekély veszélyei, és hogy milyen módszerekkel lehet megelőzni, azt dr. Sepa Györgytől, a Trombózisközpont érsebész főorvosától tudtuk meg.

 

Mi az a lábszárfekély?

A vénás lábszárfekély az alsó végtag elégtelen vénás keringésének következményeként alakulhat ki - vannak ugyanis artériás, vagy keverten artériás és vénás eredetű fekélyek is. Ez általában a belbokánál kialakuló, nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyuló seb. Méretüket tekintve igen változatos képet mutatnak, és a fokozatos szövethiány miatt nem ritka, amikor növekedésnek indulnak.

Általában kis sérülést követően keletkezik, és a vénás keringés károsodása miatt nem mutat megfelelő gyógyhajlamot. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy ilyen vénás fekély a  mélyvénás trombózis késői szövődményeként is kialakulhat (poszttrombotikus szindróma).

Mik a veszélyei?

A lábszárfekély nem csupán a bőrbetegség, hiszen amellett, hogy nem nyújt esztétikus látványt, komoly veszélyei vannak, hiszen ez lényegében egy nyílt seb, amin keresztül zöld utat kapnak különböző kórokozók. Éppen ezért ekkor jelentősen megnő a gyulladások (pl. nyirokér gyulladás), az orbánc kialakulásának veszélye, sőt, még trombózist is okozhat, valamint kezeletlen esetben akár amputációra is sor kerülhet miatta- mondja dr. Sepa György, a Trombózisközpont érsebész főorvosa.

Elhanyagolt visszerek növelik a kockázatot

Mivel a lábszárfekély elsősorban vénás keringési rendellenességből fakad, így a visszerek nagy kockázatot jelentenek kialakulására nézve, hiszen ekkor a kitágult erekben vénás pangás keletkezik. És amennyiben a vénás keringés meghibásodik, a salakanyagok nehezebben tudnak elszállítódni, ráadásul a pangás miatt a sejtek, szövetek oxigénellátása is csökken, ami gyulladásokhoz, később pedig fekély kialakulásához vezethet.

Éppen ezért visszeres problémák esetén érdemes még idejében szakemberhez fordulni, aki a probléma súlyosságától függően kompressziós terápiát (II-es típusú kompressziós harisnyával), illetve radiófrekvenciás kezelést/műtétet javasolhat- ez utóbbival akár a meghibásodott fő vénatörzsek is kíméletesen eltüntethetők.

„A termokoaguláció elvén alapuló terápia során egy vékony tűn keresztül alkalmazott nagyfrekvenciájú rezgés (4 MHz) által kiváltott hőhatás roncsolja az erek falát, így azok összezáródnak, majd a bennük lévő vér hirtelen megalvad, sejtjei szétesnek.”- magyarázza a módszer lényegét dr. Sepa György.

 Amennyiben már kialakult a lábszárfekély, úgy nagyon fontos a seb tisztán tartása és a helyi kezelés, ám ebben az esetben is kiemelt jelentőséggel bír a vénás elégtelenség megszüntetése, amit kizárólag kompressziós harisnya viselésével érhetünk el, az állapotromlás megakadályozása céljából.

0 Tovább

Bizonyos daganatok esetén megnő a trombózisveszély

A rosszindulatú daganatok már önmagukban nagy veszélyeket hordoznak, ám bizonyos fajtái a mélyvénás trombózis kialakulásának kockázatát is lényegesen megnövelik. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája a vérrögösödés megelőzésére hívja fel a figyelmet.

Ezért nő meg a trombózisrizikó daganat esetén

A daganatos betegségek során sok esetben jelentősen megnövekszik a szöveti faktor mennyisége, ami az úgynevezett véralvadási kaszkádot fokozott aktiválódásra készteti. Ráadásul több tanulmány szerint a tumorsejtek közvetlenül is aktiválhatják a thrombint és a X faktort, ami a véralvadási folyamat kulcsszereplője, hiszen az oldható fibrinogént oldhatatlan fibrinné alakítja, ami megszilárdulva vérrögöt képez.

Viszont ez csupán az egyik része annak, hogy a rákos paciensek 10-30 százalékánál diagnosztizálnakmélyvénás trombózist, ami rossz esetben halálos tüdőembóliát is okozhat. Számos esetben ugyanis a trombózis jelentkezése az első jel, tehát azoknál a betegeknél, akiknél koruk, rizikójuk stb. miatt a daganatos betegség valószínűsége fennállhat, érdemes részletes kivizsgálásnak alávetni magukat (UH, CT, MRI, markerek, stb), hogy e módszerekkel már a legkisebb daganatra is fény derüljön. Ezek idejekorán operálva és kezelve akár teljes gyógyulást is eredményezhetnek.

Ugyanakkor a daganat elpusztítására szolgáló kezelés, a kemoterápiás gyógyszerek közül számosak trombogének, azaz megnövelik a vérrögösödés esélyét, hiszen jelentősen károsítják az erek belső, endothel falát. Ráadásul a tartós fekvés és a vénákra nehezedő esetleges nyomás is előidézheti a mélyvénás trombózist- mondja Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája.

Rizikófelmérés a biztonságért

Az sajnos egyelőre nem kivitelezhető, hogy az összes daganatos megbetegedés esetén megelőző kezelésben vegyen részt a beteg, csak akkor, ha megnövekedett rizikóval kell számolni. Ide tartozik többek között a paciens életkora, laboreredményei, veleszületett/szerzett trombofíliája, testtömegindexe, a daganat típusa/stádiuma, egyéb betegségek, stb. Amennyiben a szakorvos úgy gondolja, célszerű profilaxis – megelőző- kezelésben részesíteni a beteget, úgy általában alacsony molekulatömegű heparint (LMWH) javasol. Arra a kérdésre, hogy ezt meddig érdemes alkalmaznia a betegnek, előre nincs egyértelmű válasz, hiszen ez attól függ, meddig áll fenn fokozott kockázat-és ez alapján akár élethosszig tartó megelőző terápia is szükséges lehet, természetesen folyamatos orvosi kontroll mellett.

Nagy kockázatú daganatok VTE szempontjából

  • agydaganat
  • hasnyálmirigy daganat
  • petefészek daganat
  • leukémia
  • limfóma
  • gyomor/vastagbél/végbél daganat
0 Tovább

Tüdőembólia végzett a profi hokissal

Nemrégiben egy meccs után elhunyt a 38 éves Rajz Attila, válogatott hokis. A sportoló halálát egy mélyvénás trombózis során leszakadt vérrög okozta. Hogy milyen tünetekre figyeljen és hogy miként lehet elkerülni a bajt, arról prof. Blaskó Györgyöt, a Trombózisközpont véralvadási specialistáját kérdeztük.

Rajz Attila válogatott hokis egy meccs után kezdte el fájlalni a lábát, majd nem sokkal utána elhunyt. Az orvosok szerint a végtagjában kialakult vérrög szakadt le, majd a véráramba kerülve a tüdőbe jutott, ahol embóliát okozott.

Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája elmondta, a mélyvénás trombózis gyakori és életet veszélyeztető szövődménye a tüdőembólia. A tünetek megléte, illetve erőssége változatos képet mutat, attól függően, hogy hol zárta el a vér útját a vérrög, azaz a thrombus. A legrosszabb eset, ha mindkét főtörzs artériáiban áll meg, ugyanis ekkor az esetek többségében az állapot hirtelen halállal jár. Mivel trombózis után minden perc számít, ajánlott mihamarabb orvoshoz fordulni, aki vérrög oldására alkalmas gyógyszerrel illetve véralvadásgátló kezeléssel segíti a vérrög feloldását. Fontos, hogy mélyvénás trombózis során ne mozogjon, máskülönben a kialakult vérrög könnyen leszakadhat!

Éppen ezért amennyiben lábfájdalmat, ödémát, livid elszíneződést tapasztal, mindenképp forduljon a lehető leghamarabb orvoshoz. Sajnos azonban előfordulhat, hogy már csak a tüdőembólia hívja fel a figyelmet egy korábbi trombózisra. Az utóbbi években gyakran előforduló hirtelen halálesetek az élsportolók között arra hívja fel a figyelmet, hogy ezeket az embereket még az élsport elkezdése előtt szűrővizsgálatoknak kellene alávetni, hogy nem örököltek-e valamilyen trombózis hajlamot. Mindenképpen ki kell kérdezni őket a felmenőikre vonatkozólag, és ha a családban fiatal korban már előfordult tromboembóliás megbetegedés, a szűrés még a túlhajtott igénybevétel elkezdése előtt ajánlott- figyelmeztet prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája.

Tüdőembólia tünetei

  • fulladás
  • nehézlégzés
  • véres köpet
  • mellkasi fájdalom
  • fájdalmas köhögés

A probléma sok esetben megelőzhető

Amennyiben valakinél egyszer már kialakult trombózis, illetve ha diagnosztizált trombofíliája, genetikai hajlama van, úgy gondosodni kell a megelőzésről is, hiszen akinél egyszer már kialakult trombózis, annál nagy az esély arra, hogy az eset megismétlődik. Éppen ezért nem ritka, amikor a betegnek élete végéig alvadás gátló terápián kell élnie. Hogy pontosan meddig, az egyéni elbírálást igényel, hiszen a megelőző kezeléshez figyelembe kell venni többek között az illető életkorát, genetikai hajlamát és egyéb betegségeit, trombózisra hajlamosító rizikó faktorait (pl. gipszrögzítés, terhesség, hossza fekvés, gyógyszeres kezelések). Természetesen az alvadásgátlót huzamosabb ideig szedők alkalmatlanok a sérülésveszélyes sportok űzésére!

0 Tovább
«
123

trombozis

blogavatar

Trombózisközpont blogja. Minden, ami a véralvadással összefügg: mélyvénás trombózis, érszűkület, visszér, szívinfarktus, stroke, vetélés, vérzékenység, magasvéenymás (hipertonia) www.Tromboziskozpont.hu

Utolsó kommentek