Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Létezik tartós megoldás is a rosacea-ra - Trombózisközpont

Az arcon megjelenő vöröslő területek sokakat zavarnak, így a legtöbben számtalan kozmetikai szerre költenek nagyobb összegeket, csak hogy eltűntethessék a problémát. A rosacea-nak nevezett állapot már viszonylag fiatal korban, akár a 30-as években is elkezdődhet. Dr. Sepa Györgyöt, a Trombózisközpont érsebész főorvosát arról kérdeztük, pontosan mit is lehet tenni a probléma ellen.

Nem ugyanaz, mint az egészséges bőrpír

A rozácea az arc ereinek a betegsége. Ezek ugyanis örökletes hajlam, betegségek (vérnyomás probléma, hormonzavar, bőratka), illetve külső tényezők következtében kitágulnak, és akár gyulladásos állapotba is kerülhetnek. A betegség három stádiumra osztható: kezdetben az erek bizonyos hatásokra (pl. csípős, fűszeres, meleg ételek, forró italok, kánikula) ideiglenesen kitágulnak, az orcák vörössé válnak, majd a későbbiekben ez az állapot állandósul. A bőrpír megjelenhet az orron, a homlok középső részén, szimmetrikusan az orcákon. A következő fázisban már gennyes csomók jelennek meg, végül a legsúlyosabb stádiumban mindez kiegészül az arcbőr megvastagodásával, valamint az orron lévő ún. rhinophyma-val, ami az ott lévő faggyúmirigyek és kötőszövet karfiolszerű túlburjánzásával jár.

A rosacea tünetei:

  • az arc T-vonalában fellépő bőrvörösség, értágulatok
  • egyenetlen bőrfelszín, göbök, gennyes csomók
  • gyulladás
  • bőrérzékenység, égő érzés
  • arc ödémája

Magától nem szűnik meg

A rosacea nem csak esztétikailag zavaró, de kellemetlen, fájdalmas betegség is, így nem érdemes várni a megfelelő kezeléssel. Ma már többféle érerősítő és gyulladáscsökkentő gyógyszer, krém és kenőcs van a piacon, melyek bár a tüneteket csillapítják, ám legtöbbször végérvényesen nem szűntetik meg a problémát. Ezen kívül megfelelő életmóddal is sokat lehet tenni a tünetek romlása ellen. Éppen ezért lehetőleg kerülje az olyan tevékenységeket, melyek erősebb vérbőséggel járnak (pl. fűszeres ételek fogyasztása, szaunázás, napozás, szolárium).

Amennyiben tartósan meg szeretne szabadulni a rosacea-tól, arra is van megoldás, ugyanis radiófrekvenciás (RF) kezeléssel gyors és látványos javulás érhető el. A terápia úgynevezett termokoaguláció elvén alapul. Lényege, hogy egy vékony tűn keresztül alkalmazott nagyfrekvenciájú rezgés által kiváltott hőhatás roncsolja az erek falát, így az összezáródik, és a benne lévő vér hirtelen megalvad, sejtjei szétesnek. A termokoaguláció pontosan ellenőrzött és irányított energiát használ, amely csak a célszövetre van hatással, de megvédi az azt körülvevő szöveteket, így teljesen biztonságos- mondja Dr. Sepa György, a Trombózisközpont érsebész főorvosa.

Az eljárás csupán minimális fájdalommal jár, érzéstelenítést nem igényel, és bármely bőrtípuson elvégezhető. A kezelés mellékhatásaként bőrpír léphet fel, ám ez pár nap alatt nyomtalanul eltűnik.

0 Tovább

Antifoszfolipid szindróma is állhat a sorozatos trombózisok mögött

A mélyvénás trombózis hátterében számos tényező is állhat, ám nem ritka, amikor a saját immunrendszerünk a felelős a problémáért. Éppen ezért, ha életében már többször is előfordult trombózis, ám genetikai mutációja nincs, akkor érdemes ez irányba is kutakodni. Az antifoszfolipid szindrómáról prof. Blaskó Györgyöt, a Trombózisközpont véralvadási specialistáját kérdeztük.

A véralvadás igen bonyolult folyamat, melyben a vérlemezkék mellett számos enzim, véralvadási faktor és fehérje vesz részt. Normál esetben a sérülés okozta nagyobb vérvesztést hivatott megakadályozni, ám előfordulhat, hogy a folyamatban zavar keletkezik és a fokozott alvadás miatt vérrögök alakulnak ki. Ezek rossz esetben elzárhatják az erekben a véráramlás útját, esetleg a vérrel továbbhaladva életfontosságú szervekbe kerülhet, embóliához vezetve.

A trombózis hátterében számtalan ok meghúzódhat: befolyásolja többek között a testsúly, a mozgáshiány, hormonális kezelések, terhesség, hosszabb utazás, de más betegségek és genetikai hajlam is elősegítheti a vérrögök keletkezését.

Autoimmun betegség a vénás és artériás trombózisok hátterében

A betegségek közül általában a daganatos elváltozások, a visszérgyulladás, és a pitrvarfibrilláció vezet trombózishoz. Amennyiben fiatal nőknél ismételt vetélések történnek, akkor érdemes egyfajta autoimmun betegségre, az antifoszfolipid szindrómára is gondolni.

Hogy mégis mit is takar a betegség? Ahhoz először is tudni kell, hogy a véralvadásban fontos szerepet játszanak a döntően a vérlemezkékből származó foszfolipidek, mivel az alvadáshoz szükséges faktorokat térben közel hozzák egymáshoz. A szindróma esetén azonban a szervezet téves immunválasza miatt a foszfolipidek ellen un.antifoszfolipid nevű ellenanyagokat termel, melyek a foszfolipidekkel együttesen a vérlemezkékhez kapcsolódnak és fokozzák a vérrögök kialakulásának lehetőségét a vénás és az artériás oldalon egyaránt. Ennek következtében könnyebben felléphet mélyvénás trombózis, szívinfarktus, stroke, de akár a sorozatos vetélés és a koraszülések hátterében is ez állhat - mondja prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája.

Fontos tudni, hogy az antifoszfolipid szindróma lehet önálló kórkép is – ekkor elsődleges formájáról beszélünk-, ám előfordulhat, hogy egyéb betegségekhez kapcsolódik- ez a másodlagos forma. Tanulmányok szerint leggyakrabban szisztémás lupus-szal, illetve már reumás, vagy autoimmun betegségekhez társul. Elsődleges fajtája az esetek csupán 5 százalékában fordul elő, így célszerű felkutatni az állapot okait.

Alvadásgátló kezeléssel elkerülheti az újabb tragédia

Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája szerint amennyiben már előfordult önnél trombózis, úgy érdemes vérvizsgálattal kiszűrni a betegség fennállását. Amennyiben bebizonyosodott a diagnózis, úgy személyre szabott alvadásgátló kezelésre van szükség, kis molekulatömegű heparinnal (LMWH), amellyel megakadályozható a vérrögök természetellenes kialakulása. Ezt a bőr alá adott injekciót azonban naponta egyszer a terhesség alatt végig kapnia kell a kismamának!

0 Tovább

Jön a hideg és ezzel együtt a vérnyomás emelkedés

Bár sokáig váratott magára a tartósabb hűvös idő, ám ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor hamarosan beköszönt az igazi késő őszi idő. Ez sajnos nem csak az ember hangulatát befolyásolja, de sok esetben az egészségét is. Hiszen amint hidegebbre fordul odakint, úgy emelkedhet a vérnyomás is. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája az évszakváltás miatti problémákról és teendőkről beszélt.

Így hat a hideg idő az erekre

Az időjárás változást szinte az egész szervezet megérzi, így több átalakulás is végbemegy, hogy a test alkalmazkodjon a megváltozott körülményekhez. Ilyen például az, hogy a hideg hatására az erek összehúzódnak, aminek következtében a vérnyomás megemelkedik. Hogy mennyivel, az természetesen több tényező függvénye, hiszen hat rá például a pontos kinti hőmérséklet, a kint eltöltött idő, az egyéni tűrőképesség, az általános egészségi állapot, és persze az, milyen melegen van az illető felöltözve.

A hideg vérnyomásemelő hatását bizonyítja többek között az a tanulmány, mely során a résztvevőket arra kérték, tegyék bele a kezüket hideg (5 0C) vízbe három percre. A vizsgálat végén megállapították, hogy az átlagosan 113/68 Hgmm-es vérnyomás 133/90 Hgmm-re emelkedett.  Látható tehát, hogy a hőmérséklet bizony hatással van az értékekre, ám ez nem azt jelenti, hogy míg vissza nem tér a tavasz és a nyár, addig ki se mozduljunk otthonról, csupán érdemes jobban figyelemmel kísérni a vérnyomását, hiszen könnyen lehet, hogy más kezelésre van szükség ezekben a hónapokban.

További időjárási tényezők, melyek befolyásolják a vérnyomást

  • szélerősség
  • légnyomásváltozás
  • páratartalom

Egészséges életmóddal megelőzhető a probléma

Hogy a hidegben se kússzon 140/90 Hgmm fölé a vérnyomása, érdemes odafigyelnie az életmódjára, hiszen ha betart néhány szabályt, akkor elkerülhető a probléma. Az egyik legfontosabb az a szabad levegőn való rendszeres kardió testmozgás, hiszen így nem csak az izomzata fejlődik, hanem az erei is megedződnek, ráadásul ezáltal csökken a stressz és a közérzet is javul. Érdemes továbbá a sószegény, ám vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag táplálkozásra is nagy hangsúlyt fordítani, valamint arra, hogy fogyasszon napi 2-3 liter vizet-még akkor is, ha kint már nincs kánikula!

Lehet, hogy gyógyszerváltásra lesz szüksége

Ha már diagnosztizált hipertóniás beteg, akkor még nagyobb figyelmet kell szentelni a rendszeres vérnyomásmérésnek, ugyanis könnyen lehet, hogy a megemelkedett értékek miatt más gyógyszerre, vagy más dózisra van szüksége. Természetesen a váltást csak és kizárólag orvosi javallatra teheti meg, így amint beköszönt a rossz idő, célszerű 24 órás vérnyomásmérést kérnie, hogy nyomon lehessen követni az értékek ingadozását, nagy segítséget nyújtva ezzel a megfelelő gyógyszeradag meghatározásában.

Dr. Kapocsi Judit hozzátette, hogy bár sokaknál megfigyelhető a nyár elmúltával vérnyomás emelkedés, ez nem jelentkezik mindenkinél, sőt, vannak esetek, amikor hidegben alacsonyabb értékeket lehet mérni. Azt viszont fontos megemlíteni, hogy rossz időben nem csupán a kinti hőmérséklet a ludas a magasabb vérnyomásban, hanem a sokszor ezzel járó kevesebb mozgás és egészségtelenebb étkezés.

0 Tovább

Biztonságos terhesség genetikai vizsgálattal - Trombózisközpont

A terhesség és a szülés utáni időszak lényegesen megnöveli a mélyvénás trombózis, a vetélés és a koraszülés esélyét, ha trombóziskockázatot okozó genetikai örökséget hordozunk. Amennyiben önnél, vagy a családjában már előfordult trombózis, többszöri vetélés, akkor érdemes célirányos genetikai vizsgálatokat elvégeztetni, hogy biztonságban tudja babája és saját maga egészségét. Hogy pontosan mely genetikai szűrések a legfontosabbak, arról dr. Szélessy Zsuzsannát, a Trombózisközpont hematológus főorvosnőjét kérdeztük.

Leiden mutáció

Amennyiben valaki már átesett trombózison, akkor az esetek kb. a 30 százalékában valamilyen genetikai mutációt találunk. Ezek közül a leggyakoribb a Leiden mutáció, mely a véralvadási rendszer V. alvadási faktorának hibáját jelenti. Pontosabban a gén, amely az V-ös alvadási faktor fehérje előállítását kódolja, egy aminósav csere miatt válik kevésbé hatékonnyá, hogy a véralvadást a kellő időben leállítsa. Ennek hatására pedig megnő a vérrögösödés esélye.

Megkülönböztetünk heterozigóta illetve homozigóta formáját is, attól függően, hogy csupán az egyik, vagy mindkét szülőtől öröklődött a probléma. Utóbbi esetben akár 80-szorosára is nőhet a trombózis kialakulásának kockázata, pl. terhességben, vagy fogamzásgátló szedésekor.

FII 20210 génmutáció

Ez a zavar 10-12 szeres trombózis rizikót jelent, amit fogamzásgátló szedése, illetve a terhesség még tovább növel. Ebben az estben a véralvadásban kulcsszerepet betöltő II alvadási faktor (prothrombin) megváltozott működéséről van szó, ezért fokozódik a véralvadás üteme, így nagyobb eséllyel alakulhat ki vérrögösödés.

MTHFR

Rendkívül gyakori, de a trombózis kockázatot önmagában nem növeli az MTHFR (metiléntetrahidrofolát reduktáz) mutáció, csak ha a homocisztein szint is emelkedett. (A folsav és B6, B12 vitamin kémiai szintézis zavarának, illetve hiányának következtében emelkedhet lényegesen meg a homocisztein szint. Terhességben a magzat velőcső záródási rendellenességéhez vezethet a folsavhiányos állapot, éppen ezért fontos már a terhesség előtt rendezni a folsavszintet). Az MTHFR többféle pont mutációját is ismerjük, éppen ezért szoktuk a folsav szedését javasolni– mondja dr. Szélessy Zsuzsanna főorvosnő, a Trombózisközpont hematológusa.

Protein C, S

A Protein C és a Protein S a véralvadásban részt vevő fehérjék, az aktivált az V-ös és a VIII-as faktort inaktiválják, így leállítják a véralvadást. Éppen ezért, ha kevés mennyiségben, illetve hibás szerkezetben vannak jelen, úgy lényegesen megnő a vérrögök kialakulásának esélye, ami trombózishoz vezethet.

Ezekben az esetekben érdemes a vizsgálat

A genetikai szűrést minden olyan esetben érdemes elvégeztetni, amikor a családjában, vagy önnél előfordult már trombózis, esetleg ismétlődő, vetélés, korszülés- ugyanis a véralvadási problémák trombózist okozhatnak a méhlepényben és a magzatban is.

Továbbá a hölgyeknek mind gyermekvállalás, mind fogamzásgátló tabletta szedése előtt érdemes a szűrővizsgálatra jelentkezni.

Természetesen az öröklött trombózishajlam tisztázása mindenkire érvényes, hiszen baleset, műtét, gipszrögzítés, hosszas ágyba kényszerülés és utazás esetén fontos, hogy tudjon állapotáról, hiszen ezek is megnövelik a vérrögösödés esélyét- figyelmeztet a doktornő, aki hozzátette, hogy ezekben az élethelyzetekben soha ne felejtse el elmondani az orvosnak, ha genetikai hajlama van a trombózisra, mert így biztosan megkapja majd a szükséges megelőző kezeléseket.

0 Tovább

Itt az ősz és ezzel együtt a visszérműtétek ideje!

A nyári nagy hőség a visszeresek számára kész gyötrelem, hiszen a meleg csak tovább rontja a kitágult erek állapotát. Hogy jövőre ne legyenek hasonló panaszai, érdemes már a hűvösebb hónapokban tenni a probléma ellen. Dr. Sepa Györgytől, a Trombózisközpont érsebész főorvosától megtudhatjuk, milyen kezelési lehetőségek vannak a visszértágulatok ellen.

Ezért fájdalmas a visszértágulat

A visszértágulatokkal küzdők gyakran panaszkodnak kellemetlen fájdalomra, lábdagadásra, görcsökre. Ennek oka, hogy a kitágult erekben a keringés lelassul, vénás pangás alakul ki, mely következtében a bőrfeszülés kellemetlen érzést, fájdalmat okoz. Egy idő után mindez károsítja az erek belső endotel falát, aminek következtében gyulladásos folyamatok indulhatnak meg, ami már nem csupán kellemetlenséggel, hanem bizony fájdalommal jár. Sokan úgy gondolják, csupán meleg időben okoz panaszokat a visszér, ám a panasz felléphet télen is, leginkább sok ülés, illetve állás közben/után, hiszen ezekben az esetekben extra nyomás nehezedik az erekre.

Így előzheti meg a kellemetlen tüneteket

A legfontosabb, amit tehet a kompressziós harisnya viselése mellett:

  • rendszeres testmozgás, vénatorna
  • hideg-meleg lábzuhany
  • súlyfelesleg leadása
  • kerülje a hosszú, meleg fürdőket és a szaunát

A drogériákban és a patikákban kapható gyógyszerek, krémek sajnos nem minden esetben nyújtanak megoldást, így a visszeres fájdalmakkal küzdőknek rendszerint más megoldáshoz kell nyúlniuk.

„A kompressziós harisnyák remek szolgálatot tehetnek, már akkor is, amikor az első tünetek- pl. a láb ödémája, éjszakai lábgörcsök- megjelennek. A kompresszió hatására a felületes vénákat összenyomjuk, ezzel megszüntetjük bennük a keringést, így a mélyvénákban felgyorsul a vénás áramlás. Ez csökkenti a súlyos vénás pangást a végtagban és javítja a bőr vérellátását.”- mondja Dr. Sepa György, a Trombózisközpont érsebész főorvosa.

Sajnos azonban vannak olyan esetek, amikor a kompressziós kezelés már nem elég: előrehaladottabb állapotnál a vénás pangás megszűntetése érdekében szükség lehet műtétre is, ami által elkerülhetőek az olyan súlyos szövődmények, mint a lábszárfekély vagy a trombózis.

Erre ma már igazán korszerű eljárásokat alkalmaznak: ilyen a rádiófrekvenciás visszérműtét, mely során vágás és altatás nélkül lehet orvosolni a problémát. Ekkor, helyi érzéstelenítésben, a tágult vénába katétert vezetnek egészen a lágyékhajlatig, majd rádiófrekvenciás hullámok segítségével elzárjuk a kitágult eret, így nincs szükség annak kihúzására. A beavatkozás egynapos sebészet keretén belül, műtéti körülmények között zajlik, altatóorvos jelenlétében. Két órával a műtétet követően a páciens haza mehet és 3 nap után dolgozhat.

0 Tovább

trombozis

blogavatar

Trombózisközpont blogja. Minden, ami a véralvadással összefügg: mélyvénás trombózis, érszűkület, visszér, szívinfarktus, stroke, vetélés, vérzékenység, magasvéenymás (hipertonia) www.Tromboziskozpont.hu

Utolsó kommentek